Nem is meséltem, micsoda fantasztikus új élményben volt részem karácsony előtt! Megvolt az első igazi depresszív reggelem. A hisztéria már ismerősebb játékos, vele találkoztunk már egyetem alatt, meg a párkapcsolat is kihozta néhányszor, az se kutyafül. Ez viszont nagyon rémisztő élmény volt. Úgy ébredtem, hogy nem volt erőm kikelni az ágyból. Nehéz megfogalmazni, hiszen fizikailag semmi bajom nem volt, egyszerűen csak nem láttam értelmét semminek. Kezdve azzal, hogy elhagyjam az ágyat. Nem zokogtam, csak folyt a könnyem. Nem beszéltem, nem csináltam semmit.
Próbáltam végigpörgetni magamban, hogy miért lenne érdemes továbbműködni, de nem bírtam belekapaszkodni semmibe. Volt egy része az énemnek, ami fogta, hogy mi van, de nem voltam képes felrugdosni magam.
Gondolom, sejthető, miért. Újabb hónap gyerek nélkül, ráadásul a tervezett 3 hónapos program vége. Lehetőségek, amik rám vártak: 3 hónap szünet+újabb vizsgálatok, immáron a fincsibbek. Úgy éreztem, belefáradtam. Elcseszett érzés, hogy nem tudsz mit tenni, csak sodródni, várni. Kiszolgáltatott vagyok és ezt nem viselem jól.
Aztán telt az idő. Eszembe jutott az egyetlen dolog, ami úgy éreztem, megnyugtathat. A tenger. Elkezdtem tervezni, hogy autóba vágjuk magunk és le a tengerre, (magyar). Végre képes voltam felkelni. Aztán persze nem mentünk sehová, de az a nagy nyomás elmúlt. A dementorok elmentek.
A következő rész tartalmából: Hősnőnk elmeséli, hogyan kapott még egy lehetőséget a porontygyártásra, milyen bonyodalmak kísért(ett)ék az új hónapban, és ha nagyon lusta lesz, még a fejlemények is kiderülhetnek.
