1. fogadalom (ami arra jó, hogy ne tartsuk be..?) :
Hurcolni fogom magammal a fényképező masinát, mert van, ami megérné, hogy megőrizzem.
Szóval, a régi csaj imádott sétálni, szemlélődni, és észrevett mindent, ami feldobhatta. Apróságok, emberek, mosolyok, élők és élettelenek, (értsd: épület, felirat, akármi), hangok, illatok, fények. Tényleg szinte bármi, többnyire apró és egyszeri csodák.
Aztán ez megkopott. Lassan, évek alatt. Aztán már olyan is volt, hogy erővel akartam újra és nem jött. Láttam ugyanazt, tudtam ugyanazt, de nem éreztem. Burn out.
A tegnapot viszont nem lehet csukott szívvel nézni. Este az erkélyről percekig figyeltem egy párt. A pasas fényképezett, a nő állóspárgában állt a zsinagóga előtt. Egyik lábbal, másik lábbal, lelkesen, ügyesen. Ingyen artistaelőadás... :) Szép volt.
Aztán esti kocsmázás előtt betérő egy eddig észre sem vett kisboltba. Kérünk, kapunk, majd a pénzügyek előtt előkerül egy szál fehér rózsa a pult alól és az arab bácsi nekem adja. :) Hát vigyorogtam, mint tejbetök jó sokáig.
Lehet így szomorúnak lenni? (persze lehet, de legalább fel tudok pillantani belőle)
