Jelentem, ez most úgy tűnik, nem jön össze.
Már megint elértem bukóban az alj közelét, dolgozni nem tudok, örülni nem tudok, szorongok, feszült az arc, a gyomor, a kéz hideg, a mosoly eltűnt és vele te is.
Faszom kivan. Egyedül-egyedül-egyedül. Hagyjatok békén, ne nyaggassatok, ne legyen, ne legyen. Csak nap, jó könyv, limonádé/meleg tea, szél, madarak, tudod te. Nevezzük szanatóriumnak, hehe. Ha hozzám szólsz, meghalsz. Vagy meghalok. A sírás a nyomomban. Igazából benne a szememben, a torkomban, a... Nem nem írjuk le az 'sz' betűs szót, mert az most nem illik. Vinnyogok - igazából . Nem igazából meg ülök az íróasztalnál, próbálom előkotorni azt a lényt, aki ki tud innen szedni, akár így, akár úgy, nekem mindegy, csak hagyja már abba az ami bánt, fájfájfáj.
A vinnyogás meg az íróasztal: jó. Egy pillanatra láttam azt, aki azt szokta mondani: kiscsaj.
Felrugdos, összekapar, mittomén, gondolj a többiekre, dolgozni, gyertek hajcsárok!
