Már megint túl mindenen. Távkapcsolat, lombik, projektvezetés... Projektvezető, petevezető, jajh.
Igazából kettő, ami miatt itt vagyok megint.
1. Ma befelé jövet könnytelenül megkönnyeztem a rádiót. Egy 88 éves bácsiról volt szó, akivel a műsorvezető beszélgetett egy kórházban várakozás közben, és az életéről, a XX. századról kérdezősködött. Kiderült pl. hogy 2 évet munkaszolgálaton töltött. A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy hogy lehetett túlélni.
A válasz: "Nem szabad leülni."
Na ennél a mondatnál szorult össze a szív. Jó ideje kerülgetem ezt. Magam is erre jutottam ugyanis. "Ha visszanézek, elvesztem." - olvastam máshol. Érzésként pedig úgy jött le, hogy ha lefekszem, ott maradok. Nem lesz senki, aki összeszedjen, én meg nem leszek felállni magamtól. Szóval a "megoldás" (cinikus), hogy nem fekszem le. Bölcs vagyok, mint egy 88 éves. :) (ismét cinikus)
2. Újabb fővel bővült a főleg 2 elemes állományunk. Kiscsaj és a Fölöttes Én mellé megérkezett Cicabogár. Cicabogarat ugyanúgy üti az élet, mint Kiscsajt, de ő nem hajlandó tudomást venni róla. Megy előre. Nem nyavalyog. Még vidámnak is tűnik. Ha megrogyna, Fölöttes Én kicsit alányúl, és kis puffogás után mehet tovább az élet. Látni kell azonban, hogy Kiscsaj közben melegít, és szenvedni akar. Aminek szintén lenne létjogosultsága - a gyásznak, a fájdalomnak - , de nem merem engedni.
